Varázslatos opera (4-10)

2017/18. évadban  az előadás nem kerül bemutatásra!

Az előadás gyerekeknek szól, az ő nyelvezetükkel és szemléletükkel, interaktív közreműködésükkel, de lehetséges, hogy a felnőtteknek is tudunk újat mondani.

 

 

zenekari hangszerek bemutatása és megszólaltatása közben opera énekes és balett művész is meglep minket előadásával. Az épületben a Székely Bertalan teremből kiindulva, a Királyi lépcsőházzal és az Operaház nagytermével ismerkedhetünk és tudhatunk meg róluk érdekességeket.

 

 

A Székely Bertalan terem szépségit kevés embernek van módjában megismerni, így még nagyobb kegy, hogy mi itt találkozunk a közönségünkkel és itt tartjuk meg bevezető műfaj ismertetőnket. E környezet varázslatában beszélünk a ház szépségeiről, de az előadások történéseiről a színpadon, és a nélkülözhetetlen zenekari árokról.

 

 

 

A játékmester: Nagy Mária,
már e ház „lakosa” 1984 óta, mint zenekari művész,
így szívesen osztja meg mindenkivel a ház szeretetét, ismeretét.

 

 

 

ELŐADÁSOKRA JEGY- ÉS BÉRLET foglalásokat info@hangszervarazs.hu címre várjuk.

A foglalt belépők az OPERAHÁZ SZERVEZÉSI OSZTÁLYÁN, Harsányi Rékánál vehetők át.

(4-10 éveseknek) VARÁZSLATOS OPERA családos, – alkalmanként

 

Vasárnaponként 9.00 órától

Időtartam: 60-70 perc
Helyszín: Székely Bertalan terem és Operaház lépcsőháza és a  nézőtér
Belépőjegy: 1.000 Ft/fő

Itt vásárolható  belépő: https://www.jegymester.hu/hun/PlaceInfo/100/Magyar-Allami-Operahaz#ancho...

Minden előadás vasárnap 9.00 órakor kezdődik

-------------------------------------------------------------------------------

2016/17. évad előadásai:

2016. november 13.
2016. november 27.
2016. december 11.

2017. január 8.
2017. január 29.
2017. február 5.

Jegy rendelés és vásárlás:

  • Vagy foglaltatni lehet a biztonság kedvéért, (info@hangszervarazs.hu), de akkor ezeket a megadott személynél át is kell venni! Ha mégis más lett a foglalás ellenére a vásárlási mód, akkor ezt muszáj levelezésén keresztül jelezni, vagy a 06 30-936-1713 telefonszámon Nagy Teréznél.
  • Az előre foglalt jegyeket az Operaház Szervezési Osztályán lehet megvásárolni, hétköznapokon 10.00 – 17.00 között az Operaház mellet, a Hajós utca 13-15, (90 kapujelzés)

Az át nem vett jegyek az előadás előtt 21 nappal újra értékesítésre kerülnek! Kérjük, ezért a megrendelt jegyeket előadás előtt legkésőbb 3 héttel vegyék át a fent megadott címen.