(5-7)Dúr-moll zenei fejlesztő

 

3 órás komplex fejlesztő foglalkozás, más művészeti ágakkal ötvözve, amelyben  a kotta, és a hangszer alaphangjait önállóan is képesek leszünk elmondani, megszólaltatni és 150 dalt el tudunk játszani a furulyán az év végére.

  • A zenén és hozzá kapcsolódó játékokon keresztül ismerkedünk a világgal.
  •  
  • Megtanuljuk, hogy lehet jól és hasznosan tölteni, kihasználni az időt, hogy lehet gyorsan az ismeretekhez eljutni, úgy, hogy mellette minden másra is maradjon energiánk.

A szülők és a család legnagyobb dilemmája, amikor a gyermek iskolába készül. Sokan úgy gondolják elég csak akkor foglalkozni ezzel a gondolattal, amikor majd ott lesz az ideje. Pedig, ha nyugodtan, lassan, még nem az egyszerre ránk zúduló problémakörben kapkodunk, hanem előkészítjük ezt az eseményt, akkor nem csak az első év nehézségeit könnyítjük meg, hanem már egy kialakított tanulási rendszerben, hátradőlve szemlélhetjük a gyermekünk csodás eredményeit.

A muzsikaszó varázslatával és segédletével eljutunk a logikai gondolkodás, a beszéd, a mozgás koordinálásáig, nem kihagyva a matematika alapjait, a memorizálás folyamatát és a kreativitást. A tanoda által szerkesztett zenei feladatlapok utat mutatnak a kottaolvasásig, amely mellett a furulya használatával a finommotorikáját is fejlesztjük.

 

  • Csak komoly szándékú jelentkezőkre számítunk, akik a rendszeres megjelenésükkel biztosítják a hihetetlen gyors haladást. 
  • A DÚR-MOLL kezdési időpontjai adnak egy menekülési útvonalat azoknak, akik nem szeretnek bent aludni délután az óvodában.
  • Saját módszertannal és füzetcsomaggal dolgozunk, de mindent a gyerekek játékos létéből kiindulva. (matricázás, színezés, …)
  • Az év során 3 játék- és 3 kottafüzetet használunk. Az alkalmankénti 3 óra alatt, rengeteg zenei játékra jut idő, amiknek a saját módszertanú feladatok és a furulya használata ill. az ehhez tartozó kottafüzetek adják az alapját.
  • Minden órán készülnek kézműves kincsek, amiket az év során a szülők ajándék formájában kapnak meg a záró előtt. (Míg csoportosan alkotnak, addig van mód a hangszerismeret egyéni félzárkóztatására.)
  • Váltócipő használata mindenhol ajánlott. (zokni)
  • Az órához az év első harmadában még lehet csatlakozni.
  • szülők nem tartózkodnak bent az órán, hiszen egy intenzív, csapat tevékenység és felkészítés veszi kezdetét.
  • Az ismerkedés, tájékozódás az első közös koncertünkön történik meg.

Szeptember utolsó szombat,-  9.00, 10.30, 12.00 és vasárnap 10.30, 12.00,) 50 férőhelyes a Pince Színház, így mindenképpen be kell jelentkezni és ha ez megtörtént, akkor gyerekkel együtt hangolódunk a foglalkozásokhoz egy 1 órás hangszerbemutatós, interaktív játék a koncert során. (Ez az alkalom díjtalan!) http://hangszervarazs.hu/node/167

  • A gyermekek fejlődését a négy évközi (ismerkedő és bemutató) koncertünkön követhetik nyomon a szülők egy igazi, pici színházteremben. (Ismerkedő szeptember – Téli -Tavaszi – Évzáró) Helyszíne: ZENESZÍNHÁZ - Budapest V. kerület Zrinyi utca 12. (Bazilika sétáló utcájában található, a Népművészeti bolt közvetlen szomszédságában.)

 ​ Ez egy közös interaktív koncert, ahol meg lehet ismerni a pedagógusokat, a módszert, azt a hangulatot, amelyben könnyebben érjük el a gyermekek szereplési vágyát, a felhőtlen biztonságérzetét. 

Kedves Gyerekek!

Játszunk, ismerkedünk, nem kell hoznod semmit a koncertre a kísérődön kívül!

 

  • A foglalkozások minden év október 1-től indulnak.

Szülők figyelmébe ajánljuk! Amennyiben a tanítási helyszínünkhöz közeli óvodából jelentkeznek együtt gyermekek (4-6 fő) a dúr-moll foglalkozásra, mely 13.00, illetve13.15 órakor kezdődik, úgy a zenepedagógus szívesen értük megy, megkönnyítve ezzel a szülők feladatát és a gyermekek helyszínre jutását. Az igényt kérjük, előre egyeztessék velünk!

Helyszíneink:

XI.  ker. Gazdagréti Közösségi Ház – Törökugrató utca 9.
Hétfő
13.00-15.45
XI.  ker. Albertfalvi Közösségi Ház - Gyékényes u. 45.
Kedd
13.00-15.45
XII. ker. Virányosi Közösségi Ház – Szarvas Gábor út 8/c
Kedd
13.00-15.45
XIII.ker. Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház -  Dagály utca 15/A
Csütörtök
13.00-15.45
XIV. ker. Sixense Zuglói Tréningház – Gyarmat u. 74/b.
Kedd
13.00-15.45
XVII.ker. Csöpike Tehetséggondozó-és Fejlesztőház - Cinkotai út 2.
Csütörtök
13.00-15.45
XXII.ker. Múzsaház – Jókai u. 17.
Kedd
13.00-15.45
Budakalász - Kós Károly Művelődési Központ
Péntek
13.00-15.45
Törökbálint – Munkácsy M.  Művelődési Ház – Munkácsy M. u.83.
Szerda
13.00-15.45
Árak   JELENTKEZÉSI LAP     FOGLALKOZÁShoz   FŐOLDALra