Iskolaelőkészítők

ISKOLAELŐKÉSZÍTŐ

A szülők legnagyobb dilemmája, amikor a gyermek iskolába készül.

Sokan úgy gondolják elég csak akkor foglalkozni ezzel a gondolattal, amikor majd ott lesz az ideje, pedig, ha nyugodtan, lassan, még nem az egyszerre ránk zúduló problémakörben kapkodunk, hanem előkészítjük ezt az eseményt, akkor nem csak az első év nehézségeit könnyítjük meg, hanem már egy kialakított tanulási rendszerben, hátradőlve szemlélhetjük a gyermekünk csodás eredményeit. 

Megtanuljuk, hogy lehet jól és hasznosan tölteni, kihasználni az időt, hogy lehet gyorsan az ismeretekhez eljutni, úgy, hogy mellette minden másra is maradjon energiánk, ráadásul mindezt a játékon keresztül.

szülők nem tartózkodnak bent az órán, hiszen egy intenzív, csapat tevékenység és felkészítés veszi kezdetét.

 

Csak komoly szándékú családokat tudunk fogadni, akik velünk közös elhatározottsággal, még csak napi pár perc otthoni munkával érjük el a gyermek kötelességtudatának, iskola éretségének kiépítését.

 

A kutatások azt bizonyították be, hogy az intelligencia a két agyfélteke közti idegpályák összekötésének kiegyensúlyozottságától függ, hogy mennyire képesek egymást támogatva harmóniában működni. 

A szervezetünk csak akkor képes normális, kiegyensúlyozott működésre, ha mindkét agyféltekét egyformán működtetjük, amely kiegyensúlyozottságában a zene az összekötő funkciót tölti be, így a múltam miatt is a zene sokoldalúságában hiszek, de csak közvetítőként használom a Zengetőben.

A fejlesztési területek: 

  • a beszédkészség, kommunikáció,
  • a mozgás koordinálása, irányok, helyzetek,
  • grafomotorika, finommotorika, kézügyesség, 
  • a tanulási stílus felfedezése személyre szabottan (vizuális-látás, auditív-hallás után, reflektív-megfontolt, impulzív-azonnal lereagáló-bekiabálós, mozgás kísérő)
  • alap matematikai fogalmak, formák, 
  • ritmuskészség, a furulyaismeret alapjának előkészítése hallás után.
  • szociális alkalmazkodás fejlesztése.
  • A további irányelvet és tematikát a gyerekek összetételétől, szükséges fejlesztésétől teszem függővé.
  • A közel 4 évtizedes pedagógiai múltam felhatalmaz arra, hogy az első alkalom után egy jellemzéssel indítsam, együtt a szülőkkel az iskolára való közös felkészülést.

Jó helyen jársz ha: 

Túl lassú, vagy pont összecsapja a munkáit és már ott is hagyott?

Nem ismeri fel a tárgyakat, halmazokat?

Képtelen motorikus dolgokat megjegyezni ? (a napokat, a neveket, ...)

Nem látja az összefüggéseket?

Segítenél neki, de nem tudsz?

DÚR-MOLL zene - Iskola-előkészítő a furulyaismeretek és kottaolvasás nyomán

 

 

FOGLALKOZÁSOK             ÁRAK         JELENTKEZÉSI LAP