|
 Interjú Nagy Mária brácsaművésszel (az Operaház tagja),
a Hangszervarázs-programok vezetőjével
A gyermekek eredendően jól beszélik a zene nyelvét – de vajon mit nyújt számukra a ritmikus-énekes játékok varázsa a jóérzésen és a közösségben levésen túl? Például okosítja, koncentrálni tanítja őket, így a rendszeres zenével-játszás észrevétlenül formálja iskolaéretté a kajla ovisokat. A Nagy Mária brácsaművész által indított, saját módszertannal rendelkező Hangszervarázs Zenetanoda épp ezért évek óta működik sikeresen Budapest több pontján.
A művésznővel a Fővárosi Művelődési Házban , órái előtt beszélgettünk: az itteni foglalkozások rendre telt házzal indulnak, a tanítványok pedig remek útravalót kapnak a programokon az élet kihívásainak leküzdéséhez. Közben nemegyszer kincset is talál a zenepedagógus…
Főállásban az Operaházban dolgozol brácsaművészeként. Nem esik ez messze a zenepedagógusi elhivatottságtól?
Nagy Mária: Világéletemben zenepedagógus akartam lenni! Elsősorban tanítani szerettem volna a zenét, ezért végeztem ez a Zeneművészeti Főiskolát, ahol három szakot végeztem el: a hegedű-, a szolfézs karvezetői és a brácsaművész szakot. Az, hogy mégis inkább zenekarban folytassam a karrieremet, egy kétéves külföldi távollét alatt kristályosodott csak ki. Ha az ember elkezd dolgozni egy Operaház nagyságú és rangú intézményben, akkor minden más szakmai elfoglaltságot mellékvágányon lehet csak művelni. De így is lehet jó eredményeket elérni: a Főiskola mellett, tehát körülbelül három évtizede kezdtem el tanítani, van benne gyakorlatom.
A Hangszervarázs-programok hogyan kezdődtek?
N. M.: A Hangszervarázs-foglalkozások gyökerei a felnőtteknek szóló, hangszerbemutatóval egybekötött koncertekig nyúlnak vissza. Először a főiskolás korosztály felé nyitottunk, majd egyre fiatalabb csoportokkal kezdtünk el foglalkozni. Végül a fő célcsoportunk az óvodások és a kisiskolások lettek. Nekik hoztuk létre a Hangszervarázs zenetanodát a lányommal, aki szintén zenepedagógus: a Tanoda évek óta sikerrel működik, már több kerületben is indít programokat, jobbára művelődési házakban, saját tanárokkal.
Ma már bölcsődéseknek szóló programok is rendszeresen indulnak. A legkisebbekkel szülői kérésre kezdtünk el foglalkozni, ők jelezték, hogy szeretnék a kistesókat is elhozni a foglalkozásokra, így a Hangszervarázs csapaton belül kialakítottunk egy csoportot, amelynek tagjai kifejezetten a picikkel foglalkoznak.
2-3 éves kor az alsó korhatár, és ezekkel a gyerekekkel akár 10-14 éves korukig is foglalkozunk, miközben egyre mélyebb bepillantást nyernek a zene világába. A felnőtteket épp elegen szólítják meg hasonló programokkal, viszont olyan gyermekprogram, ami megalapozza a zene szeretetét és a zene nyelvének ismerését, hiányzik a felhozatalból – mindehhez nagyfokú pedagógiai érzék szükséges.
Hogyan működik a zenetanoda? Kik a tanárok?
N. M.: Az Operaház zenészei közül kerülnek ki a tanárok: olyan művészek vezetik a foglalkozásokat, akik affinitást éreznek magukban a gyerekekkel való munka iránt. A módszert a lányommal közösen dolgoztuk ki: ő klarinétozik, ami azért fontos, mert a zenetanulás és a kottaolvasás alapjait a legjobban a furulyával lehet megalapozni. A zeneiskolai sorozathoz tartozik egy oktató füzet, ebben játékos feladatok és kottaanyag is található. Utóbbit nem úgy kell elképzelni, mint amit a nagyobb gyerekek használnak az oktatásban. A kicsiknek leegyszerűsítettük a kottát, és nem szolmizálva, hanem ABC-s nevekkel ellátva jelöljük a hangokat.
Gondolom, hamar kiderülnek a gyerekek képességbeli különbségei.
 N. M.: Amint észrevesszük, hogy egyik-másik gyerek tehetségesebb, azonnal elkezdjük valamilyen hangszer felé terelgetni, lehetőleg olyan hangszert választva, ami a képességeinek és az alkatának megfelel. A hangszerválasztás többnyire a szülő kérésére történik, de mi is ismerjük azokat a jeleket, amelyek lehetővé teszik a megfelelő hangszer kiválasztását egy gyereknek. Adott esetben javasolni szoktuk a szülőnek, hogy inkább más hangszerrel próbálkozzanak, mert a gyerek sikeresebb lehetne benne. Van, akit a zongora, van, akit a fúvós hangszerek felé orientálunk, de például ha hegedülni kezd a gyerek, az biztos nem válik kárára akkor sem, ha később másik hangszerre nyergel át. A zenetanodában a mostani csoportokban is többen hegedülnek, és öröm nézni, milyen ügyesen fogják meg a hangszert. Ha beállítjuk a kis kezüket a helyes fogásra, akkor meglepően tisztán muzsikálnak a kicsik.
Milyen a gyerekfelhozatal? Csak művészek gyerekei vagy tehetséges gyerekek iratkoznak be a Tanodába?
N. M.: Dehogyis! Mindenféle gyerek jön, olyan is, akinek a családjában soha nem volt zenész. A zenetanoda elsődleges célja nem az, hogy zenészeket neveljünk, hanem a zene szeretetének az átadása. Ettől függetlenül sok zenész kollégám hozza el a saját gyerekét a foglalkozásokra, hiszen ez egy jó alapozó módszer. Sőt, volt rá példa, hogy a zenész anyuka beíratta a csemetéjét hozzánk, és annyira megtetszett neki, amit itt tapasztalt, hogy ő is elsajátította a módszert: később maga is bekapcsolódott a Hangszervarázs zenetanoda munkájába. Ma már kollégánk.
A tanodában egymásra épülő csoportok vannak. Hasonlóan az óvodai csoportbeosztáshoz nálunk is van kis-, középső- és nagycsoport. A kiscsoportban lassabb tempójú zenetanulás folyik, ennek neve LARGO, ami a zene szaknyelvén azt jelenti: lassú. Itt még csak zenés-ritmikus játékokat játszunk. Nincs kottaolvasás, az ütősöket leszámítva nincs hangszer sem. Arra törekszünk, hogy olyan zenei alapokat tegyünk le, amelyre lehet építkezni a következő csoportban. Az elsajátított játékokra épül a második, középső csoport, ahol már hangszeres oktatás és egyszerű kottaolvasás is van. Amikor egy négyéves gyerek kezébe nyomunk egy furulyát az első órán, akkor egy külső szemlélő el nem tudja képzelni, hogyan lesz ebből tiszta hang fél év múlva – pedig lesz! Az ilyen korú gyerekeknél egyébként az a legnagyobb kihívás, hogy elérjük, hogy figyeljenek, nyugton maradjanak. Ennek a csoportnak a neve MODERATO, vagyis mérsékelt tempó. A nagycsoport az ALLEGRO, a név jelentése vidám, szaporább tempó. Itt a mozgás, a játék és a hangszeres gyakorlás egyszerre van jelen az órákon.
Voltak elődei a módszernek, mint mondjuk a Kokas-zeneterápia, vagy teljesen eredeti ötlet?
N. M.: A mi módszerünk egyedisége abban rejlik, hogy a hangszerhasználat felé haladunk az óráinkon, és kifejezetten ehhez fejlesztettünk ki egy módszert. Nálunk is fontos elem a mozgás, de nem annyira hangsúlyos, mint mondjuk a Kokas-féle zeneovikban.
Hogyan történik a hangszerválasztás segítése a zenetanodában? Hogyan derítitek ki, hogy melyik hangszer használatára a legalkalmasabb a gyermek?
 N. M.: Ezt meg tudjuk állapítani például mozgásból. Épp ezért rengeteg labdajátékot játszunk, mert alkalmasak arra, hogy felfedjék azokat a mozgáskultúrákat, amelyek egyik vagy másik hangszer használatára hajlamosítanak. Mondok egy példát, ami az egyik táborunkban esett meg: a kosárlabdapalánkhoz odament egy egészen kicsi gyerek, olyan három éves lehetett, és elkezdte a palánkra dobálni a labdát. Nem a táborhoz tartozott, és a labdái nem is találtak, de úgy mozgott, mint egy hegedűs. Mondtam is neki – a szülei is ott voltak – hogy édesem, neked itt a helyed velünk, a táborban, mert belőled remek hegedűs válhatna! A szülei elhűlve kérdezték, hogy honnan tudom? Mert az egész család hegedült… De a zongorások is könnyen kiszűrhetők tapsolós játékkal: tapsolok egy ritmust, és megkérem a gyermeket, hogy tapsolja vissza. Ha azt látom, hogy minden igyekezete dacára köszönőviszonyban sincs az enyémmel az általa eltapsolt ritmus, akkor lehet, hogy egy leendő zongoristával játszom. Ugyanis a zongorista attól sikeres, hogy a két keze egymástól függetlenül tud mozogni. A fúvós hangszerekhez való affinitást stílszerűen fújós játékokkal vizsgáljuk: egy könnyű labdát kell egy kiépített pályán elfújnia a gyerekeknek. A fiúk itt helyzeti előnyben vannak, mert ehhez hasi légzéssel kell dolgozniuk, márpedig ez náluk biológiailag adott.
Lehet tudni, mi lett a már „kirepült” tanítványokkal?
N. M.: A tanítványaim közül már jó páran felnőttek. Van köztük főiskolás, aki nálunk beugró tanárként segíti a tanoda munkáját. Sokukból gyakorló zenész vált, és ők a jó színpadi kiállásuk miatt hálásak a zenetanodás múltért. A mostani gyerekeimen is le tudom tesztelni, mennyire bátran és fesztelenül viselkednek a színpadon, hiszen lehetőségem van őket felengedni az Opera színpadára, és ilyenkor játszanak is. Több tanítványom zeneiskolában tanul, és az előadásokon, vizsgákon érezhetően kevesebb drukk nyomasztja őket, mint a társaikat.
A tehetséggondozás mellett milyen egyéb kompetenciákat fejleszt a zenetanoda – hiszen alapvetően készségfejlesztő foglalkozásként van meghatározva?
N. M.: A zene gyakorlása mind a jobb, mind a bal agyféltekét is stimulálja, valamint gördülékenyebbé teszi a két agyfélteke közötti kommunikációt. Személyes tapasztalat és tudományos tény is egyben, hogy a zene a matematikai készségekhez áll közel: számos zenész kiemelkedően teljesít matematikában, és fordítva, a jó matekosok között is sok a zenei tehetség. A tanítványaim bizonyítványain is látszik, hogy a zene mellett matekból jeleskednek. A csoportban sokat számolunk, az alapritmusok a vérükké válnak. Nemcsak négyes ritmusokkal, hanem hármas lüktetéssel is foglalkozunk – ez már magában hordja a páros-páratlan számok megkülönböztetését, de az összeadás-kivonás gyakorlását is. A zenetanoda óriási hozama az óvodás korosztály számára, hogy felér egy iskola-előkészítővel: mindegyik tanítványom iskolaéretten ült elsőben az iskolapadba, mert játékosan elsajátított egyfajta munkamorált. Tapasztalatom szerint a zenetanodás gyerekek később is teljesítmény-orientáltak maradnak: keresik a kihívásokat – volt olyan tanítványom, aki háromszor is iskolát váltott, mire megtalálta azt, amelyikben komolyabban bizonyíthat.
Sz. J. N.
|
A Nagyobbik Lányunk 