Nagy Mária


Csodálatos dolog minden nap belépni az Operaház falai közé. Egy kitüntetés, ha még módjában áll az embernek mesélni is róla. Én teljesítettem a szüleim vágyát, az én lányom pedig az én álmomat helyezte keretek közé és egy ötletből építette ki a Rosales módszert.


Törökbálinton születtem és éltem 34 éven keresztül. A hangszeres tanulmányom érdekében naponta töltöttem az egész napot messze az otthonomtól, Pestre a XI. kerületi Baranyai utcai Általános Iskolába (ma Bárdos Lajos) jártunk. A hegedülésért naponta sok órán keresztül utaztam, hiszen ez az a pálya, amelyért már egészen kis korban fel kell áldozni sok mindent, bármennyire is szép. 
Sok küzdelemmel, szép álmok feladását követeli meg, de ad egy olyan utat, amely olyan értékeket nyújt az ember számára, amelynek  már csak felnőttkét tud értékelni. 

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép iskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végeztem Szolfézs-Karvezetés -Hegedű szakon, majd Mexikóban ösztöndíjas voltam és hazatérésemmel  a Főiskolát folytattam brácsa szakon is. Ekkor kerültem be a Magyar Állami Operaház zenekarába. 31 éven keresztül voltam a zenekar brácsa művésze és a gyerek lőadások játékmestere. (Varázslatos opera, Csengő-bongó, Hangszervarázs hangszerbemutatók)

Három évtized után a zenekari muzsikálást feladtam az Operaház nagyköveti új, kihívó, izgalmas lehetőség éredkében, így 3 éven keresztül jártam az országot előadásaimmal.

Az Operaház Failoni Kamarazenekarának 20 éven keresztül szervezője és tagjaként rengeteg kamara, szimfonikus koncerten, de opera előadáson, lemez felvételeken kerülhettem szinte minden nagy karmesterrel, szólistával, énekessel közvetlen közelségbe. (Vásári Tamás, Domingo, Pavarotti, Careras, Jose Curra,......)

A Mu'sa (Múzsa) Kamarazenekar és Cimbora zenekar életében is fontos szerepet töltöttem be, majd Viol'art vonósnégyessel koncerteken, bálokon, vállalati összejöveteleken vettem részt, mint szervező, előadás résztvevője.

A HANGSZERVARÁZS ZENEtanoda és a hozzá tartozó zeneovi a hétköznapok csemegéje volt, mert a zenekari muzsikálás mellett marad még idő a tanításra is. Olyan feltöltő energiát sugároztak a gyerekek, hogy ezzel a szendvics módszerrel sokkal több szórakozásra maradt lehetőségem. A két fajta tevékenység kiegészítette és táplálta egymást.

Az élet legnagyobb jutalma a két gyermekem. A fiam Angliában él, a lányom, Rosales Mária által négy unokánk lesz, akikkel egy fedél alatt élhetünk. A munkásságomra is  feltette ő a koronát, mert  kidolgozta a ROSALES módszert,az én alapötletmeből.

Csak olyat teszek a családom mellett, amely minden ága irigylésre méltó, így büntetlenül tehetem amíg csak élek!